2012. szeptember 3., hétfő

Amúr hagymaágyon



Hozzávalók:
kb 50 dkg  amúr filé
4 nagy fej hagyma
kb 15 dkg zsírszalonna
5 db nagy burgonya
3-4 gerezd fokhagyma
1 nagy doboz tejföl
2 tojás
só, bors
1 citrom leve

Elkészítés:
Az amúr filéket beirdaljuk, sóval és a citrom levével mind a két oldalát bedörzsöljük. A szalonnát 1 szelet kivételével apróra kockázzuk, és az irdalásokba szórjuk, 1 órát pihenni hagyjuk. A szelet szalonna zsírját kisütjük, és a karikázott hagymát üvegesre pároljuk benne. A hagymákat hőálló tálba szedük, a zsírt visszafogjuk. A hal szeleteket ráfektetjük. A pucolt- kockázott burgonyát mellé-köré szórjuk, sózzuk-borsozzuk, és fóliával lefedve pároljuk 20 percet kevés vízzel, majd kivesszük a sütőből a viszafogott zsírral megkenjük a halakat és visszatoljuk a sütőbe lefedve még 20 percre. A tojásokat keményre főzzük, villával összetörjük és a tejföllel összekeverjük a reszelt fokhagymával, sóval, borssal. Ráöntjük a halra és a burgonyára, és a fóliát levéve pirosodásig sütjük.
Nagyon finom halétel különlegesség!!!

2012. április 16., hétfő

Burgonyacipók


Hozzávalók:
50dkg burgonya
10 dkg búzadara(gríz)
3 tojás sárgája
25 dkg liszt
10 dkg füstölt zsírszalonna
10 dkg füstölt szárazkolbász
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só,bors,szerecsendió
sütéshez olaj 
liszt és morzsa panírozni


Elkészítés:
A burgonyát hajában sós vízben megfőzzük, és még forrón krumplinyomón áttörjük. Fűszerezzük, és hozzáadjuk a lisztet és a búzadarát és a 3 tojás sárgáját, és jól összegyúrjuk. Letakarjuk és pihentetjük.
Közben a zsírszalonnát kis kockákra vágjuk és serpenyőben sütjük, majd hozzáadjuk a kockázott hagymát, és üvegesre pároljuk. A végén hozzáadjuk a kis kockákra vágott kolbászt, és belereszeljük a fokhagymát, 1-2 perc alatt összesütjük. A krumplis tésztához öntjük, és jól összedolgozzuk. 4 ek morzsát 2 ek liszttel összeforgatunk, majd a krumplis masszából nagyobb golyókat formálunk, kicsit cipóvá lapítjuk, és megforgatjuk a panírkeverékbe, forró olajban sütjük, míg szép piros nem lessz mind két oldala. Paprítörlőn lecsepegtetjük, és salátával vagy rizskörettel tálaljuk.

2012. március 1., csütörtök

A márciusi címlap család

A Küldd el a recepted magazin márciusi címlap családja vagyunk. Előételként Francia hagymalevest, főételként Bakonyi csirkemellet készítettem kelkáposzta gombóccal, desszert pedig az Alma rózsa!


2012. január 17., kedd

Almarózsa

Különlegesen dekoratív édesség, amivel ismerőseinket-rokonainkat elkápráztathatjuk. Ajándéknak is nagyon kedves ötlet, mert finom és szép is, amit saját kezűleg készíthetünk el!
Recept a társoldalamon:

www.sutiktortak.blogspot.com

Harcsa Edina módra


Hozzávalók:
1 kg harcsafilé
2 közepes fej vöröshagyma
1 konzerv gomba
1 csokor petrezselyem
1 csokor kapor
5 ek vaj
2 ek liszt
3 dl bor
só,bors
 
Elkészítés:
A halat ujnyi szeletekre vágjuk, besózzuk, hőálló tálba tesszük, 2 ek vajat morzsolunk közé, és kb 20 percig közepes hőmérsékleten pároljuk. Az apróra vágott vöröshagymát 3 ek vajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a gombát, sózzuk-borsozzuk. A petrezselyem és kapor zöldjét mossuk, apróra vágjuk, és a gombához adjuk. Összesütjük, majd a lisztete rászórjuk, elkeverjük, és a borral engedjük fel, kicsit főzzük, hogy sűrű szósz legyen. A halra öntjük, és 10 percig még eggyütt sütjük tovább. Vajon párolt zöldséggel a legfinomabb.
Könnyű, isteni ízvilágú halétel!!

Tepertőkrémes kiflik


Hozzávalók:
1 cs fagyasztott vajas tészta
1 doboz natúr tepertőkrém
3 gerezd fokhagyma
margarin
só,bors,pirospaprika
csemege paprikakrém
2 tojás
1 marék szezám mag
 
Elkészítés:
 A tepertőkrémhez reszelünk fokhagymát, fűszerezzük,és paprikakrémmel ízesítjük, kevés vajjal krémesre keverjük. A vajas tésztát vékony lappá nyújtjuk,kis  kockákra vágjuk. Mindegyik kockát megkenünk kb 1 kávéskanál krémmel, sarkától kezdve feltekerjük, és kiflit formálunk belóle. Sütőpapíros tepsire helyezzük őket, 2 tojást sóval felverünk, megkenjük a kifliket vele, és szezám maggal szórjuk. kb 160 fokon megsütjük, míg szép világos barna nem lessz.
Melegen a legfinomabb!!

Palacsintabundás- almás hústekercs almaszósszal


Hozzávalók:
1 kg szárnyas mellfilé
5 alma
1 tojás
3 dl tej
kb 2 bögre liszt
kevés szénsavas ásványvíz
bors
fahéj
5 dl főzőtejszín
2 ek liszt
2 ek vaj
2 dl fehérbor
pici cukor
sütéshez olaj
 
Elkészítés:
A húst szeleteljük, klopfoljuk, besózzuk-borsozzuk. Az almákat pucoljuk, magházát kivágjuk, és ahány hússzelet lessz, annyi almacikket levágunk, a többi almát lereszeljük. A husokra teszünk 1-1 cikk almát, fahéjat hintünk rá, feltekerjük és fogvájóval megtűzzük. A tojást a sóval felverjük, hozzáadjuk a tejet és 2 bögre lisztet, majd annyi ásványvizet, hogy sűrű masszánk legyen. Ebben megforgatjuk a hustekercseket, és forró olajban megsütjük. Közben a vajon pároljuk a lereszelt almákat, borral felöntjük, fahéjazzuk,sózzuk, pici cukrot bele, és liszttel elkevert tejszínnel sűrítjük.
A kisült husokat a szósszal nyakonöntve tálaljuk, hozzá burgonypüre passzol.

Füstös löncsös tészta


Hozzávalók:
1 nagy fej hagyma
6 gerezd fokhagyma
1 konzerv löncshús
1 nagy doboz tejföl+kis doboz tejföl
1 konzerv kukorica
só,bors,pirospaprika
10 dkg füstölt sajt
10 dkg trappista sajt
2 ek zsiradék
500 gramm orsó tészta
 
Elkészítés:
A tésztát sós vízben megfőzzük. A hagymát kockákra aprítjuk, és 2 ek zsiradékon üvegesre pároljuk. A villával összetört löncshúst hozzáadjuk, fűszerezzük, és lefedve pároljuk a hozzá adott kukoricával. Belereszeljük a 4 gerezd fokhagymát, belekeverjük a tejfölt, 1 perc alatt összefőzzük.
Nagy jénaiba tesszük a tésztát, összekeverjük a szósszal, belereszeljük és összeforgatjuk a füstölt reszelt sajttal, majd a tetejét trappista sajttal beszórjuk.
Sütőbe toljuk 200 fokra kb 20 percre. A kis doboz tejfölbe reszeljük a 2 gerezd fokhagymát, sózzuk és a tészta mellé kínáljuk!
Isteni finom, füstös ízű étel,8 adagos.

Gombás-paradicsomos derelye fokhagymás tejföllel





Hozzávalók:
Tészta:
50 dkg liszt
1 tojás
1 tk só
2 dl víz

Töltelék:
1 konzerv gomba
2 dl paradicsompüré
4 gerezd fokhagyma
só,bors,oregano
worchester szósz

Öntet:
2 dl tejföl
2 gerezd fokhagyma
2 ek oliva olaj

Elkészítés:
Lisztezett deszkán a liszt közepébe ütjük a tojást, sózzuk, összegyúrjuk, majd apránként hozzáadva a vizet alaposan összedolgozzuk a tésztát. Ha kell még pici víz vagy liszt, tegyünk hozzá. Kettévágjuk, egyik felét lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk.
A gomba konzervet turmixoljuk, és a fűszerekkel, paradicsompürével és 1 tk worchester szósszal kikeverjük, a fokhagymát belereszeljük.
Ebből a töltelékből kis halmokat teszünk a tészta alsó felére.  Ráhajtjuk a tetejét, a halmok szélet jól lenyomkodjuk, és derelyevágóval kockákra vágjuk. Így teszünk a másik adag tésztával is.  Sós-olajos lobogó vízben kifőzzük a derelyéket. Az öntethez a fokhagymát lereszeljük, tejföllel,olajjal,sóval kikeverjük, és a kész derelyékre öntjük.

 Nagyon finom,laktató étel, saját recept, érdemes próbálgatni a töltelékeket ehhez az olcsó tésztához!! Akár füstölt sajtkrémes, padlizsános...

Hot Platben sütött vegyes finomságok



Hozzávalók:
8 csirkeszárny
4 kis szelet sertés comb
2 nagy alma
5 mandarin
1 fej lila hagyma
5 gerezd fokhagyma
6 nagy krumpli
1 szál répa
5 dl főzőtejszín
10 dkg trappista
2 ek liszt
5 ek oliva olaj
só,bors,lestyán
4 ek méz
1 ek mustár
víz
 
Elkészítés
A husokat pucoljuk, bevagdossuk, tálba tesszük, sóval -lestyánnal bedörszöljük,olajjal összeforgatjuk, a lila hagymát rákarikázzuk, és 1 órát pácolni hagyjuk.  A krumplit és a répát pucoljuk,karikázzuk, és a hot platbe tesszük. Sózzuk, lestyánnal beszórjuk. Rátesszük a husikat a levébel együtt, majd a cikkekre szedett mandarint, és a pucolt, szeletelt almát rátesszük, a settésekre tesszük a pucolt fokhagymákat. 3dl vízzel, 120fokra állítva pároljuk, a vizet folyamatosan pótoljuk. Ha összepárolódott, a sertéseket mustárral bekenjük, a szárnyakat mézzel, és a vizet pótolva még pároljuk. A tejszínben elkeverjük a lisztet és a reszelt sajtot, majd óvatosan összekevergetve sűrítjük.
Nagyon finom, szaftos, ízes bőségtál.


Sült libamáj mozzarella salátával





Hozzávalók:
Sült máj:
40 dkg libamáj
5 dkg zöldfűszeres vaj
só,bors
1 dl tej
2 gerezd fokhagyma
4 ek olivba olaj

Saláta:
2 nagy mozzarella golyó
1 kis fej jégsaláta
1 fej lila hagyma
1 szál répa
2 dl kefír
2 gerezd fokhagyma
zöldfűszeres fűszersó
1 tk ketchup
1 tk majonéz

A libamájakat mossuk, közepes darabokra vágjuk, és a reszelt fokhagymával elkevert sós -borsos tejbe pácoljuk 10 percig. Közben a kefírrel a ketcupot, majonézt, a reszelt fokhagymát elkeverjük, és ízlés szerint zöldfűszeres fűszersóval ízesítjük. A salátát kis darabokra tépkedük tányérokra, a lilahagymát kis kockákra vágjuk, a répát lereszeljük, és meglocsoljuk az öntettel. A karikákra vágott mozzarellát ízlésesen elhelyezzük a salátaágyon. A libamájakat oliva olajban óvatosan megsütjük, nem kell sokáig, mert minél tovább sütjük, annál keményebb lessz. A saláta mellé helyezzük a kisült libamájakat, és zöldfűszeres vajat darabolunk rá.
Isteni finom könnyű vacsora!!